A társkeresésről

Vágyódás a szerelem után

Sokan szeretnénk szerelmesek lenni, de úgy, hogy viszont szeretve legyünk. Ehhez elsődlegesen az a fontos, hogy mi szeressünk valakit, aki által szeretve akarjunk lenni. Fordított esetben pedig arról van szó, hogy az a valaki, aki szeret minket, ám mi még őt kevésbé vagy egyáltalán nem, az valamelyest szimpatikus legyen számunkra, és/vagy megkedveltesse magát velünk annyira, hogy aztán a társaságában szerelemre gyúlhassunk.

Mire van (vagy nincs) szükséged ahhoz, hogy nagyobb eséllyel szerelemre gyúlj (vagy úgy véld, hogy szerelemre lobbantál)?
-legyél szeretethiányos
-legyél alapjában véve magányos
-legyél nyitott és befogadó, és ne legyen szíved visszautasítani valakit, aki szerelmet vall
-vágyódj az intimitás után
-legyél naiv

Mivel emberek vagyunk, és nem ismerünk mindenkit, így nincsenenek akkora lehetőségeink arra, hogy kit válasszunk párunknak, pontosabban: kivel döntsünk a párkapcsolat mellett. Hiába itt az internet, akkor sem ismerünk mindenkit. Ha 1000 ismerősünk van, akkor sem. Sőt, az ismertségnek is vannak fokozatai. Egy korábban nem ismert ember ismerősnek való jelölése a facebook-on, még visszaigazolás után sem jelent valódi ismertséget. Talán azt követően ismerkedik a két fél egymással, és ezzel lehetőség nyílik egy mélyebb kapcsolat kialakítására, talán nem. Itt csupán az a problematikus, hogy sok esetben előbb jelölünk ismerősnek valakit, minthogy megismernénk. Visszaigazolás után pedig vagy nem beszélünk a másikkal, vagy keveset beszélünk, vagy sokat. Vagy rövid távon, vagy alkalmanként vagy hosszútávon. Lehet rövid távon belül sokat vagy keveset beszélni a másikkal, vagy hosszútávon sokat vagy keveset,  és lehet alkalmanként szót váltani egymással. És a különböző kapcsolatok ott vannak, amelyeknek egymás mellett jól meg kéne férniük (az anyám ne utáljon azért, mert sokat vagyok a párommal, stb). Na de sok ismerőssel nem lehet hosszútávon sokat beszélni, érdemben! Ezzel egyetérthetünk mindannyian.

Tehát vannak a személyes kapcsolataink: család, rokonok, ismerősök , ismerősök ismerősei, a falubeliek vagy városiak (a boltos néni, a doktor néni, stb..) óvoda, iskola, (és kábé általános iskolában ötlik fel bennünk a társkeresés szándéka, és olyan 6-7. osztályban fogalmazódik meg bennünk komolyabban, olyannyira, hogy akár már az általános iskolában lehet párkapcsolatunk). Eztán jön a gimnázium (itt jó eséllyel találunk, ha eddig nem találtunk), aztán az egyetem (itt meg ha sokat piálunk, akkor nem is egyet találunk), és a munka világa….. + az internet.

Na, akkor most hol is keressünk társat?!

Vegyük sorra: iskola (általános-, középiskola, felsőoktatás). Az szép és jó, ha nem megy a tanulmányok rovására. Gyermekek, fiatalok korosztálya (vagy gyerekes fiataloké).
Ami érdekes, és kissé felháborító is, hogy a legtöbb ember már több párkapcsolaton is túl van, mire eljut az egyetem/főiskola végéig, (azok kedvéért, akik nem tanulnak a felsőoktatásban) vagy eléri a kb. 23 éves kort.
Ez csak azt bizonyítja, hogy milyen ostobák vagyunk! Belemegyünk párkapcsolatokba, és kijövünk (de én inkább azt mondanám: kinövünk) belőlük. Vagy fájdalommal vagy fájdalom nélkül. Természetes a sokadik kapcsolat után már kevésbé leszünk érzékenyek a szakításokra, ezzel egyidejűleg pedig sokkal nagyobb impulzusra van szükségünk ahhoz, hogy szerelmesek legyünk.

Ezután jön a munkahely. Jönnek-mennek az emberek. Eléggé korlátozódnak a lehetőségeink, már nem járunk el annyit bulizni, már örülünk, ha munka után magunkkal is tudunk foglalkozni, ha pihenhetünk, stb… Már szervezni kell a találkozásokat, mert annyira rugalmatlanok vagyunk, hogy csak vagy munka előtt vagy munka után de leginkább hétvégén érünk rá. 3  egész napos találkozáshoz legalább két hétvége kell (szombat, vasárnap, jövő hét szombat). Nem túl gyors folyamatok ezek. Tehát ismerkedünk, és amíg egy emberek ismerkedünk, addig másokkal kevésbé vagy egyáltalán nem. Az ismerkedés folyamat. Több hónap. Tehát amikor az ember a társkereséssel komolyan foglalkozhatna, amikor egy életre szeretne társat találni, tekintve, hogy időben elkezdi a társát keresni, aki ha nem válik be, akkor sem fog még kifutni az időből, hogy: családalapítás, akkor van a legkevesebb ideje rá.

Vannak, akik egy-két hét után már szexelnek. Vagy ott van alkalmi kapcsolat, vagy alkalmi párkapcsolat, és ez teljesen mindegy, mert kellő ismertség hiányában nem biztos, hogy egy ilyen alapokon induló párkapcsolat hosszúéletűnek bizonyul. Persze még akár az is lehet, hogy kifejezetten szexuális célzattal találkoznak, és nem akarnak mélyebb viszonyt kialakítani, vagy az is lehet, hogy akár egy jól működő párkapcsolathoz vezethet ez a fajta in medias res jellegű indítás. Vajon melyik a jellemzőbb? Szerintem sokan inkább a kalandvágyat, mint a párkapcsolatot tippeljük meg egy ilyen szexuális töltetű indítás után.
Az ilyen kapcsolatok kialakulásában szerepet játszik az, hogy nem csak önmagunk megismerésére nincs elég idő (munka, iskola, tanulás, stb..), hogy igazán megismerhetnénk a saját magunkat és a vágyainkat, hanem a másik megismerésére sincs. Így aztán könnyen belebonyolódhatunk alkalmi kapcsolatokba.

A lassú társkeresés, a kevés idő, és aztán itt van a 30. És még nincs senki. Jajj, gyorsan az első szimpatikus ember! Család, és gyerekek után vágyunk, így hát családot alapítunk. Folyamatában ismerjük meg a párunkat, miközben már (korábban úgy fogalmaztam, hogy ismerősnek jelöltük, most úgy fogalmazok, hogy) megállapodtunk mellette, összeházasodtunk vele. A nők terhesek lesznek (bezzeg most ismertem meg, és hogy előtte milyen bombázó volt-mondhatja a férfi), a férfiak kiábrándulhatnak, és úgy érezhetik, hogy: gyorsan kell felnőni. Gyorsan kell ehhez az alig ismerem még a másikat kapcsolathoz alkalmazkodni. Házasság után pedig minden langyosabb, már a gyermekeinket kell ismergetni, miközben a párunkkal is ismerkedünk már. És ha megismertük a párunkat, és megismertük a helyzetünket, és nem kérünk belőle, akkor jön a válás. És aztán mindent kezdhetünk elölről, de úgy, hogy már nem csak önmagunkért, hanem a gyermekeinkért is felelősek vagyunk, és úgy, hogy még kevesebb időnk van arra, hogy társat találjunk, mert a család, a munka leköti szinte mindet.
Ha a házastársak kapcsolata tönkremegy, vagy elválnak vagy szeretőt tart az egyik vagy mindkettő. Nem egészséges ez így.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy változhat a kapcsolat intenzitása, sőt, a legtöbb esetben előbb vagy utóbb változik is. Abban az esetben persze kevésbé, ha egy-két hónapot vagyunk csak valakivel, aztán pl.: elválaszt minket a távolság (külföldre utazik). Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez volt életünk legjobb kapcsolata, miközben alig éltünk meg belőle valamit, épp csak lelkessé váltunk miatta. Ám lehet, idővel ez az intenzitás változott volna. Tehát nem biztos, hogy egy az elején még lángoló kapcsolat a végén is ugyanúgy lángol. Ez az időtől és a hozzáállásunktól is függ.

Ha már kialakult a párkapcsolat, annak fennmaradása nem törvényszerű, nem magától értetődő. Nem csak addig kell udvarolni, amíg megkapunk valakit. A kapcsolatért MINDKETTEN felelősséggel tartozunk, és azt gondoznunk és ápolnunk kell. Akkor változik jelentősen annak intenzitása, ha hagyjuk, hogy az ellaposodjon, ha nem leszünk jó kertészek, ha mindent megbeszélünk, ha hajlandóak vagyunk arra, hogy foglalkozzunk egy-egy problémás helyzettel, és azokat jó kertészek módjára, nem csak felületesen, hanem gyökerestül kigyomláljuk. Nem csak Valentin napon kell szeretni vagy megajándékozni valakit, aki minden egyes nap megajándékoz bennünket a jelenlétével. És nem csak tárgyi ajándék lehet ajándék!

Jó tanácsok:

Ismerjük meg önmagunkat, ismerjük meg az igényeinket, ismerjük meg a másikat, és aztán döntsünk!
Válogassunk! Nem csak a közvetlen környezetünkben lévő emberek lehetnek a társaink! Ha ismerünk öt rossz embert, ne a hatodik jó legyen a legnagyszerűbb személy számunkra! Ismerjük meg a lehetőségeinket! Merjünk kellő időt fordítani a társkeresésre! Nem kell félnünk az időtől! 60 évesen is lehetünk még szerelmesek! Attól van félnivalónk, hogy olyan számunkra előnytelen kapcsolatba sodródunk bele, amelyet nem is mi magunk választunk, hanem csak úgy belekerülünk, mivel éppen előttünk van, csak mert nem tiltakozunk ellene! Attól kell félnünk, hogy mi elfogadjuk azt, mondván, hogy nincs jobb. Igenis lehetnek jobb lehetőségeink, melyeket nem biztos, hogy éppen meglátunk! Generálhatunk is magunknak lehetőségeket! Ismerkedhetünk. Nem csak várni kell a csodára! Nem mondta senki, hogy muszáj beérnünk kevesebbel!

A kudarc azon embereké, akik csak akarnak valakit, és nem tudják, hogy talán nem is azt a valakit akarják, akit választanak és/vagy kapnak. A kudarc az önbizalomhiányban szenvedő embereké, akiknek megerősítés kell, visszajelzés, hogy ők jók és szerethetők, és csupán azért állapodnak meg valaki mellett, mert az illető szépet mond nekik. A kudarc azoké az igénytelen ösztönlényeké, akik a szexet szerelem nélkül is hajlandóak megélni! Mi legyünk igényesebbek! Ne higgyük, hogy a szerelem és a szeretet két (egymástól jól elhatárolható) külön fogalom (a szerelemben van szeretet is, a szeretetben pedig van tisztelet is)!