Egyszer meginterjúvoltam valakit az emberi kapcsolatokról. Szerényen beszélt az övéiről, és én kíváncsiságra gyúltam. Nem tudtam eldönteni, ostoba-e, sajnálatra méltó, nem törődöm, beteg vagy léha-e szegény, aki nem tudja már, hogy kínjában mit csináljon, annyian rajonganak érte, vagy annyiról képzeli azt, hogy rajonganak érte, vagy szimplán csak gondatlan, esetleg más problémája van, mert magányosnak mondja magát annak ellenére, hogy több személlyel ír, mint amennyivel indokolt lenne, vagy amennyivel érdemleges kapcsolatot alakíthatna ki. És persze az sem kizárt, hogy egyszerre több problémája is van.
Lecsekkoltam a fészbukját. Közel kilencszáz ismerős. Húha. Gyanús. Na, ennek utána kell nézni! Szerettem volna közelebb kerülni hozzá, beférkőzni a bizalmába, megismerni a gondolatait, hogy megértsem a természetét, és tudjam, milyen emberi kapcsolatok fontosak a számára. Nem volt nehéz dolgom, mivel alapjában véve őszinte, nyitott és közvetlen.
Megtudtam róla, hogy egy egészen szeretetreméltó lány, és akiben mégis számos jó és rossz tulajdonság megtalálható. Nem elég, hogy cukorfalat, még humoros is, és ha már humoros, akkor egy hangyányit ért az iróniához is, és vannak pillanatok, amikor nem rest szarkasztikusnak lenni. Sok emberre képes odafigyelni, és sokra nem. El kell találni nála a jó pillanatot. Nem nehéz. A törődés a kulcsa mindennek. Foglalkozni kell vele, mert igényli azt. Ha nem kapja meg, úgyis megszerzi a másik fél figyelmét, ha pedig akkor sem kapja meg, akkor sincs minden veszve, csupán nem lesz túl interaktív társaság, de hébe-hóba el lehet csípni egy-egy hosszabb beszélgetésre. Cseten meg még akár többször is. Furcsállom, hogy sokat van facén, mégsem az a facebookbuzi, aki hetente váltogatja a profilképét.
Nem a szendeségéről híres, de nem is a másik oldalról. Lusta, öntörvényű, makacs, néha hízelgő, de ez utóbbit nem is tudja tagadni, olyan édibédin csinálja. Neki ez a módszere, direkt átlátszóan csinálja, nehogy a saját őszinteségét megrontsa. Ami sokkal aggasztóbb, hogy számító is. A számításban csak az a baj, hogy spekuláció közben, haszonelvűen nehéz szeretni a másikat, sokkal inkább a vele kapcsolatos lehetőségeket lehet szeretni. Ámde ne menjünk el nagyon pejoratív irányba, ne feltételezgessünk prostitúciót és társait! Céljait tekintve nem egy Hókuszpók, így az érzékenyebb lelkűeknek nincs mitől félniük.
Vágyaiban mértéktelen. Ez kell, az kell, amaz kell, de leginkább minden egyszerre és azonnal! Kicsit gyerekes, de csak egy hangyányit. Imádja az édességeket. Őt magát is sokan mondták már édes teremtésnek a 155 centijével a halálra ítélt csokija társaságában. Megsúgok egy titkot, szerintem a csoki sokat segít a szimpátiában. És ha a csokoládé után annyira tud lelkesülni, akkor egy azt ajándékozó emberért meg pláne, tekintve, hogy nem csak biológiai, de érzelmi szükségleteit is kielégítheti, miközben nagy valószínűséggel szeretetéhségét is csillapítja.
Tudni kell róla, hogy pártolja az őszinteséget, igazságmondásra sarkallja az embert, provokatív és izé. És használta ma már az izé szót. Önismerete nem túl kicsinyes, hogy maga vagy mások előtt palástolni akarná a hibáit. Még az a szerencse, különben nem is szeretné önmagát eléggé! Tudni kell, hogy nem ítélkezik kénye-kedve szerint önmaga felett, egyik pillanatban nagyon szeretve, másikban nagyon utálva saját magát. Megbocsájtásra hajlamos ember, akit ha egyszer megbántanak, lehet, hogy utána még sok megbántásra ad esélyt a másik félnek, de ha optimisták akarunk lenni, nem szűkmarkúan bánva a pozitív érzésekkel, akkor azt hozzátesszük, hogy még sok örömre is!
Nagyon válogatós. Roppant fontos neki, hogy okos, logikus és jó emberek vegyék körbe. Aztán az, hogy ezek közül mennyi a normális vele, az már kevésbé lényeges, ám neki mégis tudnia kell azt, hogy akivel kommunikál, természetében inkább jó. Ellenkező esetben lelkileg kicsit megremeg, mondván, hogyan lakozhat ennyi meg annyi gonoszság egy-egy emberben, és bántva érzi magát, és fájdalmában megpróbál menekülni attól, akiben ilyesmit vél felfedezni, amennyiben megneszeli abban a személyben természetének kevésbé megváltoztathatóságát.
Csak egy szeretetéhes a sok közül. Sok ilyennel találkoztam már. Nem tudom, ajánlhatom-e neked, kedves olvasó, mert lehet, hogy nem tud veled elég jól bánni, ha nem szeret téged eléggé, és ezért akár te (is) rosszul bánhatsz vele. Felvetem a kérdést tehát: Te ajánlanád-e őt magadnak?
Interjúalanyom izgága természet, néha kényelem orientált, nem túl kiszámíthatatlan, nem tud főzni, és nagyon szereti a.. na mit?
A csokoládét.
Megbocsájtó természete ellenére is kritikus a másik féllel szemben, barátai nincsenek, sok haverja van, és nem szerelmes. Talán kicsit túl misztifikálja a szerelmet, leginkább egy közel tökéletes férfit tud elképzelni társául. Persze akkor még nagyon sokáig képzelheti. Mielőtt megsajnálnánk a kis naivát, elárulom, hogy önmagával szembeni kritikus magatartása sokszor visszarántja őt a valóságba. Nincs ok aggodalomra, nem csak ironikus, de önironikus is tud lenni, és nem csak kritikus, de önkritikus is!
Miért magányos hát, aki elég sokszor foglalkozik másokkal, és aki annyit beszél, hogy nem nagyon lehet nem foglalkozni vele?
Ám ha olyan nyitott, olyan sokat beszél, és nem sajnálja a bizalmas információkat sem, akkor hol vannak az elmélyült emberi viszonyok?
Vajon komolyan foglalkozik-e másokkal, és komolyan foglalkoznak-e vele?
Mit akar valaki, akinek sok ismerőse van, és legalább ugyanannyit képes kritizálni, mint ahány van neki?
És mit akar a megbocsájtó, aki kritikus és elnéző is tud lenni? Azt, hogy ne legyen szüksége az erényére?
Milyen kapcsolatai vannak ennek az embernek tulajdonképpen? És ő azokat hogyan látja? Na és mások?
Igaz lenne, hogy a mennyiség a minőség rovására megy?
A következő kérdést neked címzem, kedves olvasóm: Vajon mit gondolhat róla az, aki egy a sok közül?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: